"Lögyön béke, barátság, porhintés, parasztvakítás!"

A magyar embörnek mögáll az esze. Itt van mindjárt ez a rosszarcú perzekútor, aki a kormányülés-jegyzőkönyveket bújja estvétől röggelig és fordítva, hogy mögtalálja azt a mondatot, amelyet a jövő hétön a sajtó igön tisztölt képviselői előtt möglobogtathat, mintha az valóban valamiféle zászló vóna, nem csak képzavar. Majd ott van az a második is, akitül az embör pofája leszakad, ha möghallja böcsmérkedéseit, azt a sok sömmitmondó fontoskodást, amit böcsületes embör ugyé nem vállalna magára, de mit érdekli ez űtet, aki pénzért ennyi aljasságra képes. De nekik löhet túrkálódni, mert van miben. Vannak ott kormányülés-jegyzőkönyvek, amiben mögírták a történteket sorjára, ahogyan az vót. Ne féljetök barátocskáim, négyév múltán nem lösznek jegyzőkönyvek, hát nem marhák ezök, hogy mindön döntésükről videófölvételt készítsenek, még ha az jó üzlet löhetne valamely mameluknak, és legszívesebben ki is fizetnék (vagy mán ki is fizették) neki az el nem készült cédékért a pézöket. Ennyire félnek ezök attul a pillanattul, amikor majd lészavazza űket a most seggre esött jónép. Hogy ezzel szarnak az alkotmányra, ahogyan azt mondani szokás, már föl sem tűnik sönkinek, pedig a görénység alapvető jelivel találkozhatunk itten barátocskáim. Én mög csak gondolkozom, mitül nem képesek ezek a seggre esöttek kitürülni a port a szömükbül? Olyan ez, mint amikor a kígyó mögbűvöli a szömbe néző egeret, hogy egy pillanat alatt bekapja. Barátocskáim kígyót melengettetök keblötökön, hát vigyázzatok, néhogy belétök marjon a végin. No, majd möglátjuk. Hogy is mondta Attila? "Lopók között szegényember,/Szegényember kapanyél,/A világot megkapálni,/Szegényember annak él."